MAGYAR-TURÁN ALAPÍTVÁNY

 

 

Corporate Logo

HUNGARIAN-TURAN FOUNDATION

Bemutatkozás

Product Shot A Magyar Õstörténet kutatása a magyar tudományosság egyik alapvetõ feladata.

Az õstörténeti kutatások eredményei azonban nem csak a már meglévõ tudományos elméletekre, elgondolásokra hatnak, hanem a közgondolkodásra, idõvel bizonyos részei beépülnek a közoktatásba, egyes elemei pedig a nemzettudatra is hatnak.

Mindezek végett megkülönböztetett figyelemmel kell gondoskodni mindezen kutatások (tudományágak) segítésérõl, intézményrendszerük fenntartásáról és korszerûsítésérõl. Kiemelt felelõséggel kell kezelni a valós õstörténeti kutatások, tudományos eredményeit és szükséges támogatni azok közérthetõ, ismeretterjesztõ szintû megjelenítését (szélesebb néprétegek irányába) is. Fontos feladat a felelõs, a nemzetben is gondolkodni képes médiákkal és oktatási intézetekkel, szervezetekkel, összehangoltan, a megfelelõ színvonalon fellépni az áltudományosság, az információtorzítás és a történelemhamisítás ellen (nemzetközi viszonylatban is).

 Az utóbbi évtizedekben a Magyar Õstörténet kutatás észrevehetõen a háttérbe volt szorítva illetve erõsen koncepciózus és befolyásolt volt, amelynek sok eleme ma is érezhetõ.

Vannak olyan politikai erõk amelyek a magyar hagyományokat és a magyar õstörténetet még a közoktatásból is számûznék.

Ma Magyarországon a nemzeti költségvetésbõl a tudományos kutatásra és fejlesztésre (általánosan) szánt anyagi források szánalmasan szerények. A költségvetési pénzekbõl nemhogy korszerû kutatásokat és fejlesztéseket nem lehet tervezni, kivitelezni, hanem a legtöbb intézmény, mindennapi fenntartása is nehézségekbe ütközik. Mindaddig, amíg Magyarország nem rendelkezik olyan kormánnyal, amely a tudományos kutatásokra, fejlesztésekre, oktatásra hajlandó áldozni, addig a civil összefogásnak kell megteremtenie annak a feltételrendszerét, hogy legalább az eddig is (még) meglévõ alapkutatások folyhassanak korszerû színvonalon, legalább néhány kutatócsoportban.

Az alapítók szükségesnek tartottak létrehozni egy olyan szervezetet amely a kutató intézetektõl függetlenül is mûködni képes. Ugyanakkor a különbözõ intézmények szakembereit integrálhatja egy közös fórumba a magyar õstörténet kutatás különbözõ szakterületeirõl (történelemtudomány, régészet, antropológia, genetika, néprajz, nyelvészet).

A Magyar - Turán alapítvány kutatói mind a Magyar Haza elkötelezettjei, tiszteletben tartják a Magyar hagyományt és kultúrát, ugyanakkor kutatásaik kizárólag a korszerû tudományosság mentén haladnak.

A Turán- kifejezéssel érzékelteti az alapítvány, hogy nem csak a magyarság Kárpát-medencei történetét kutatja, hanem a magyarság kárpát medencén kívüli vándorlását, etnogenezisének korai (távoli, akár ázsiai régiókba is elvezetõ) szakaszait és rokoni kapcsolatait kutatja, vizsgálja. A magyarság rokoni kapcsolatainak vizsgálatát nemzetközi együttmûködésben kutatja a különbözõ országok (különösen a rokon népek) tudományos intézeteivel, szakembereivel.

Az alapítvány feladatának tekinti a tudományos eredmények megjelenítését a nem szakértõ közönség számára is. Az alapítvány feladatának tekinti a magyar hagyományõrzõ csoportok, szervezetek mûködésének segítését, összehangolását. Segíti a magyar hagyományõrzõ csoportok kapcsolatfelvételét a rokon népek hasonló szervezeteivel és segíti a közös programok szervezését és lebonyolítását.

 

 

MENÜ
BEMUTATKOZÁS

ALAPÍTÓK

HIRDETÉSEK

Tevékenységünk és programjaink az alábbi bankszámlán keresztül támogathatóak:

Budapest Bank (Magyar-Turán Alapítvány) számla szám:  10102086 - 65899600 -01003001

Swift kód: BUDAHUHB